Lassan, de biztosan...

Holnap! Holnap szabadnapom lesz... Ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy lesz idő, de igyekszem... :-) Végre eljön a pillanat, amikor rászánom magam, hogy az egyik megkezdett könyvecskémet közzé tegyem... :-P Bár még nem vagyok biztos magamban... Nem tudom, tetszeni fog-e bárkinek is... Az egyetlen ember, aki olvasta, az a kereszttesóm ( megjegyzem nem szeretem ezt a kifejezést, ezért szívesebben hívom az unokatesómnak, vagy a barátnőmnek, mert ezek sokkal szorosabb kapcsolatot jeleznek, sőt az utóbbi a legjobb... :-D ) Nos, neki tetszett... De ez korántsem jelenti azt, hogy másnak is fog... ezért kicsit bizonytalan vagyok...
Holnap tehát, ha minden jól megy és kellőképp összeszedem magam, felteszek pár fejezetet... Kísérletnek... :-)

Időhiány...

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam írni tegnap. Mentségemre szolgáljon; még sosem volt blogom, amit rendszeresen kellett volna frissíteni. Emellett a nyári meló se kispályás dolog. A munka elég sok energiát felemészt... Néha még bulira sincs idő... :-D
Az időhiány és a fáradtság az oka, hogy ma csak egy dallal szolgálhatok.
Egy időben állandóan ezt hallgattuk a szobatársaimmal. Gyorsan lezajlott ez az őrületünk, talán ha egy hónapig tartott. A dallam fülbemászó, a szöveg egészen érthető. Könnyed.
Egy darabig el lehet hallgatni... :-)

http://www.youtube.com/watch?v=DE9IchvpOPk&feature=fvwrel

Vers vers hátán... jöjjön egy kis csalódás és fájdalom...

Az életben sokszor jöhetnek csalódások, szomorúság... Becsaphatnak minket... A szerelem nem játék, mert a lélekkel, a szívvel büntetlenül nem lehet dobálózni. Ha odaadtad valakinek, akkor sincs garanciád, hogy megbecsülik... Ezért vigyázz, kinek adod!
Én magam is megtanultam a leckét... Lehet, hogy nem kellőképpen, mert biztos vagyok benne, hogy még lesz olyan, hogy csalódok, de ilyenkor majd csak átolvasom ezt a verset, visszaemlékezem, milyen nyomorultul éreztem magam, és talán óvatosabb leszek... Talán...

Összetörve

A szívembe fúródott szilánkos lelkem,
üvöltök a fájdalomtól,
reszketnek kezeim, könnyezik a szemem,
testem remeg látványodtól.

Üldöz egy emlék, tűpárnának használ...
A lelkem tüskéi átszúrnak,
az egész testem sajog, mindenek fáj;
szemeim fényei kihunynak.

A vér skarlát folyama színezi át a világot,
minden, amit csak látsz vörös;
úgy érzem, a bor, a tűz és a vágy egy kissé megártott,
s a kötésen a vér átütött.

L.,2010.12.22.

Kezdjünk egy verssel...

Általában a témám a szerelem, vagy a halál, vagy a kettő együtt... Esetleg az emberek hitványsága is szóba jöhet néha, de az ritkaság... :-D Arra gondoltam, hogy először az örök kérdésről írok: Ki az úr, a szív vagy az ész? Melyikre hallgassunk?



Az ész vagy a szív?

Bús, szürke köd fölött látjuk a világ
zajának színeit. Pislogva, kitárt
karokkal szívből jövő mosolyt színlelünk,
közben hidegebb nem is lehetne szemünk.
Ajkunk vöröse a tüzet idézve
lángol, mi a szeretők vágyának fénye,
mely elemészt. De tudatunk a jég,
konzerválja szívünket, nincs vég,
nincs kiút. Bezárva kínoz, jajong, fáj
a lélek, az érzés. De ne várj csodát;
nincs. Az ész a jég, a börtön,
irányít, bezár, felőröl.
És ez így van jól. Nincs értelme annak,
ha szív az úr, s átveszi a hatalmat.
Hiába. Élj a mának, élj a szívnek,
az érzelmeknek, a megérzésnek,
a pillanatnak. Nem. Hiába. Nem, nem.
Elkövettem már hibát, sokat, ezret:
mindben a szív volt az úr, ő vezetett.
Tanultam belőle, tanultam eleget;
elég volt. Nekem nem kell több tanulság.
A tudat léte ugyan csupa rútság,
biztonság és unalom, de halottnak
lenni élve? Bolond, s halott is voltam.
Nem kell többé! Éreztem. Éltem már,
megvolt. Jó volt, veszélyes, de lejárt,
nekem elég volt. Élek inkább holtan,
mint éljek, s újra meg újra meghaljak.

L., 2011.04.21.

Sziasztok!

A nevem Bonnie. A blogot azért hoztam létre, hogy mindenkinek menedéket nyújtsak, még magamnak is. Mindig is szerettem írni. A művészet ezen ága vonzott, mint egy mágnes. Régebben első sorban verseket írtam. Mostanában áttértem a prózára. Remélem, tetszeni fog Nektek, amit itt összehozok.